Tóth Ilona orvostanhallgató, akit az 1956-os forradalom utáni megtorlás során kivégeztek.

A per, amelyre szüksége volt Kádárnak.

Tóth Ilona és társai pere a kádári megtorlás első, és tulajdonképpen egyetlen nagy kirakatpere volt. 1957 februárjában indult a tárgyalás, majd júniusban Tóth Ilonát, valamint két vádlott-társát, Gyöngyösi Miklóst és Gönczi Ferencet a bíróság halálra ítélte, amit Június 26-án végre hajtottak a vádlott-társaink, míg Ilonát két nappal később felakasztották.

 1956 októberében mint egyetemista a forradalom oldalára állt.

 Orvostanhallgatóként segíteni akarta a felkelőket, így lett végül a budapesti Domonkos utcai ideiglenes kórház vezetője. A forradalom leverése után, november 11-én csatlakozott az illegális ellenállási mozgalomhoz, röpcédulákat készített, és segített az Élünk című lap szerkesztésében. November 20-án tartóztatták le a kórházban két társával együtt.

Tóth Ilonát megkínozták, illetve több jel is utalt arra, hogy  Evipánnal (fájdalomcsillapító és tudatmódosító gyógyszer) manipulálták a tudatát. 

A Magyarországon állomásozó szovjet csapatokból létrehozott különleges hadseregcsoport alá rendelt KGB-egységek egyik parancsnoka végezte a kihallgatást.

A vád szerint Tóth Ilona a kórházban megölte Kollár István rakodómunkást, mert az ÁVH beépült ügynökének vélte. Először benzin, majd morfiuminjekciókkal akart végezni vele, de amikor látta, hogy nem jár sikerrel, szíven szúrta.  

A bírósági eljárásban nem szerepelt az, hogy a boncolássorán sem szermaradvány sem pedig szúrt seb nem volt található az áldozaton. 

Milyen körülmények között születtek meg azok a vallomások, amelyekből a jelentés készült, mert Tóth Ilona a tudatmódosító és a lelkiterror hatására bevallotta "tettét" 

A kádári bosszú logikája szerint Tóth Ilona pere és kivégzése a forradalmat követő megtorlás koncepciós eljárásainak főpróbája volt. Másfelől pedig Kádár ezzel a perrel akarta megrajzolni a Nyugat számára a magyar forradalom profilját, bemutatni brutalitását,kegyetlenségét,mondván, itt még az orvosok is öltek, mert Kádár azt vallotta, hogy az 1956-os felkelés a bűnözők forradalma volt.

 Így lett a Tóth Ilona-per Kádárék alapmítosza.

 Tehát nem a benne szereplő személyek az érdekesek, hanem maga az ügy, amelyen keresztül fel lehet mutatni, hogy a forradalom erkölcsileg vállalhatatlan, brutális ellenforradalmárok műve, és szovjet beavatkozás nélkül a fasizmus diadalmaskodott volna.

A kádári bábkormány 1956 novemberétől óriási belső ellenállással találkozott, amelyet decemberben-januárban sortüzekkel ver le.